Nem is annyira civilizálatlanok és tudatlanok a hajdani gallok!
Mit tudunk a gallokról, a franciák "magas, szőke" őseiről, akik nem féltek semmitől, csak attól, hogy "az ég a fejükre esik"? Nem sokat, leszámítva néhány közhelyet! Évszázadok óta, egészen a közelmúltig, elég kedvezőtlen kép élt bennünk róluk: bozontos és harcias vademberek, akik nyomorúságos fakunyhókban összezsúfolódva éltek sűrű erdők mélyén, ahol fagyöngy után kutatva félcsupaszon flangáltak a hosszú, fehérruhás druidák irányítása alatt.
Hozzá kell tenni, hogy az a vajmi kevés írásos emlék is az ellenérzésüket nem rejtegető ellenségeik és a hódító románok, vagy pedig a saját társadalmuktól olyannyira különböző gall törzset kritikus szemmel méregető görög utazók keze nyomán született. Jelentős fordulat csak a zseniális Asterix és leleményes, mókás, szeretnivaló barátai színre lépésével következett be. Majd a legújabb kutatások és régészeti ásatások végérvényesen megváltoztatták az igazságtalanul negatív vélekedést. Kiderült ugyanis, hogy ezek a „vad” gallok városokat építettek jóval a római hódítás előtt. Iparosok, kézművesek, gazdák, állattenyésztők – „élelmiszeripari” ismereteik és termékeik messze földön híresek és keresettek voltak.
Bárhogy is van, a római hódítást követően a két nép találkozásából egy új társadalom született - a gall-római -, hiszen a rómaiak nem voltak képesek elpusztítani, és szétzilálni gall kultúrát. Városaikban, melyekben jól karbantartott utakkal összekötött gyönyörű villák, fürdők, színházak sorakoztak, valamint vízvezetékek és hidak, amelyek közül néhány ma is áll (pl. a Pont du Gard) ez a gazdag és művelt gall-római társadalom kifinomult és kényelmes életet folytatott. A gallok pikk-pakk felhagytak a hagyományos ruházataik viselésével, hogy a rómaiak redőzött köntöseit öltsék magukra. Az évente megrendezett ruhaünnepen azonban régi öltözetükben pompázva mulattak némi nosztalgiával és retró hangulatban egészen pirkadatig.
Korunk első századaiban jókat ettek Galliában. Számos alkalom szolgált ürügyként ünnepi „bankettek”, lakomák rendezésére. Húskészítményeikkel és sajtjaikkal az egész antik világban elismerést szereztek. Találkozásuk az étkezés, az ételek tekintetében szintén jelentős szakértelmet és kifinomultságot tanúsító rómaiakkal igen termékenynek bizonyult. A gallok megőrizve ínyencségüket és szakértelmüket vonakodás nélkül fogadták el a római „ajándékokat”: a különböző konyhai eszközöket, főzési-sütési módokat (hogy aztán elveszítsék a középkor századaiban), a szószkészítés és a fűszerezés művészetét, az olívaolaj ízét, de legfőképp a bort! Ők találják fel a hordót és használják elsőként a búzát sörélesztővel kelesztett fehérkenyér sütéséhez.
