A Frankó Gasztró Konyhatündérképző újabb kurzusa zajlott le a napokban és annyira klasszul sikerült, hogy még mindig a hatása alatt vagyok. Végre valami, amivel imádok foglalkozni, aminek minden mozzanatát élvezem: az órák megszervezését, a receptek összeválogatását, az alapanyagok beszerzését, a tudásom átadását, az oldott hangulat megteremtését, a lelkes magyarázatokat, a keverést-kavarást, mindent, még a mosogatást is. Na jó, a gáztűzhely és a csempék makulátlanra suvickolását talán annyira nem..

    Miután meglett a 2 jelentkező, Viki és Gabi, megkértem őket, hogy töltsenek ki egy előre összeállított kérdőívet, amellyel az igényeiket kívántam feltérképezni, hogy azokra építve személyre szabott programot és menüt tudjak összeállítani. Válaszaikból kiderült, azért jelentkeznek az általam vezetett főzősuliba, hogy egzotikus konyhákba nyerjenek bepillantást, praktikákat, fortélyokat sajátítsanak el és mindeközben remekül szórakozzanak. Továbbá megtudtam azt is, hogy egyikük nincs kibékülve sem a halakkal, sem a tengeri herkentyűkkel, míg a másik kishölgy vegetáriánus és allergiás a mézre. Lényeges információk a menü megtervezésénél!

   Végül kitűztük a kurzus idejét, csütörtök délután négy órára. Fél órával előtte felsorakoztattam a vendégpapucsokat, némi italt és csipegetni valót készítettem az asztalra, a recepteket jól látható, pacabiztos helyre függesztettem, magamra applikáltam a hiper-szuper kötényemet (szülinapomra kaptam, nagyon becses), és vártam a csengőszót. A tanulni vágyók pontosan érkeztek, fényképezőgéppel, még üres ételtároló dobozokkal felszerelkezve, nagy izgalomban. Miután a papucsok a lábakra kerültek, megmutattam, hol van a mosdó, majd bevonultunk a konyhába. A lányok feltérképezték az elkövezendő pár óra helyszínét - az ajtóval szemközti falon tanyázó éneklő halacska hirtelen az est fénypontjává vált, miután némi farok csapkodás kíséretében elkaraokézta a ’Put me in the water’ és a ’Don’t worry, be happy’ örökzöldeket. Mindeközben záporoztak a kérdések: Melyik a kedvenc konyhám? Mióta főzök? Hol szerzem be a különleges alapanyagokat?  

   Háromnegyed öt múlt, mire nekiláttunk az első fogásnak. Apropó, még nem is említettem, mit válogattam be a menübe. Viki és Gabi szerettek volna egzotikus ételeket főzni, így hát tettünk egy virtuális körutazást Európa délkeleti, valamint Ázsia délnyugati és délkeleti csücskeibe. Utunk során rendkívüli, nekünk talán kicsit szokatlan ízekkel találkoztuk. Megkóstoltuk a törökök citrommal savanyított, vörös lencséből főzött levesét, a cukkinivel és bambuszrüggyel gazdagított, kókusztejjel és sárga curry pasztával ízesített thai csirkeragut, és a görögök krémesét, a galaktoburekót.

   A desszert elkészítése igényelte a legtöbb időt, ezért annak az összeállításával kezdtünk. Viki derekasan küzdött a réteslapok szétválasztásával, míg Gabi a tojásos-tejes krém csomómentesre keverésében jeleskedett. A krémbe alig kellett cukor - kellő édességről a citromhéjas, cukros szirup gondoskodott, amivel a sütés befejeztével nyakon öntöttük a tepsi tartalmát, pedig a receptben megadott cukormennyiségnek csak a felét használtuk fel. Gyönyörű lett a süti, a krém rezgős, könnyed, jól szeletelhető. Egy bibi van csak vele: ha egyszer megkóstoltad, nem tudod abbahagyni…

   Úgy terveztem, hogy vacsorázni már a közösen készített fogások egyikéből fogunk, mégpedig vacsoraidőben, és nem este fél 10-kor, ahogy azt más főzőiskolákban tapasztaltam. Nincs kínzóbb az éhgyomorral főzésnél- nagyon nagy a kísértés, hogy gyakori kóstolgatásokkal a még félig fövetlen étellel csillapítsd éhséged. Különben is, hogy lehet lelkifurdalás nélkül késő este végigenni egy háromfogásos menüt? Rossz tapasztalataimra alapozva vacsoraidőnek belőttem a 7 órát, amit sikerült is tartani. Miután a krémest betettük a sütőbe egy fél órára, megkérdeztem a csajokat, a tartalmas levessel vagy a pikáns husival laknának-e jól szívesebben, s mivel az előbbire voksoltak, másodikként a levest hoztuk össze.

   A lányoknak újdonság volt a vöröslencse, a menta és a római kömény. Ez a lencseféle engem is mindig kitrükköz, nem könnyű eltalálni, meddig főzzük. Az egyik percben még keménykés, de mire kettőt fordulsz, már szét is fő. Velünk is így történt, pedig hárman figyeltünk rá – hiába no, sok bába közt elvész a gyerek! De egyikünk sem esett kétségbe a főzelékszerű állag láttán, kitettük a retró piros zománclábast az asztal közepére, sütőben megpirongattuk a lenmagos bucikat, hogy legyen mivel tunkolni, és egymás ellen hűtöttük-fújtuk-kanalaztuk a finomságos eledelt. A kitűnő időzítésnek köszönhetően a desszertet nem sokkal azelőtt vettük ki a sütőből, így a bucik kisütéséhez profitálhattunk a sütő forróságából és nem kellett plusz energiával újra felfűtenünk.

   A leves mindhármunknak nagyon ízlett, öröm volt látni a lányok arcára kiülő elégedettséget, és sikerélményt.  Teli pocakkal láttunk neki a főétel kivitelezéséhez. Még a vegán Gabinak sem volt ellenére, hogy húsos fogást választottam, mondván, a párja szereti a húst, ezért szeretné megtanulni az elkészítését. Így hát rábíztam a hús megtisztítását és felcsíkozását, hagy szokja! Jelentem, túlélte! Mármint Gabi a szeletelést. A pipi nem volt ilyen szerencsés... 

Ezt a böszme rossz fotót én követtem el. Maradjak inkább a fakanálnál, igaz?

    A receptben szereplő kókusztej és sárga curry paszta a „méregdrága polcon” sorakoznak az áruházakban, ezért saját kezűleg állítottam elő mindkettőt még az előző napon. Így a pénztárcánkat egy tetemes kiadástól, a szervezetünket némi tartósítószertől kíméltük meg. A kókusztejhez 20 dkg kókuszreszeléket pár percig rotyogni hagytam fél liter forró vízben, majd fedő alatt hagytam kihűlni. Összeturmixoltam, majd sűrű lyukú szűrőn átengedtem, kipréseltem belőle az utolsó csepp lét is. A kókuszrost sem megy kárba, felhasználhatjuk sütikhez, én például müzliszeletet ízesítettem vele.

   A curry paszta nagyobb kihívás volt, ugyanis azon kellett törnöm a fejem, mivel helyettesíthetném azokat az autentikus komponenseket, melyeket nem sikerült beszereznem, vagy horribilis ára miatt nem akartam megvenni. Végül mindenre volt ötletem, és fikarcnyit sem csorbított az összhatáson, hogy nálunk a gyöngyhagymából főzőhagyma, a halszószból szójaszósz, a thai citromfűből reszelt citromhéj, a chili pehelyből őrölt chili, a garnéla pasztából tonhalpástétom és surimi lett. Aki szeretné sokkolni az ízlelőbimbóit, kapjon be egy kávéskanállal a „nyers” curry pasztából. Vadállat!

   Mire megpuhult a husi, a desszert a hűtőben elérte fogyasztási hőmérsékletét, de a lányok annyira dugig voltak, hogy további kóstolgatás helyett megtöltöttük az üres ételtároló dobozokat. Nem csodálom, hogy nap végére már egy morzsát sem tudtak lenyelni a csajok, hiszen főzőcskézés közben megkóstoltattam velük mindent, ami kéznél volt és ők eddig nem ismertek: a fekete olívabogyót, a saját készítésű mentaszörpömet, a karobszirupot (a szentjánoskenyér magjából készítik, Törökországból hoztam), a tonhalpástétomot.

   Mindemellett meséltem nekik a thai, a görög és a török konyha sajátosságairól, a három nemzet ékezési szokásairól, a jellegzetes alapanyagokról, amelyeket ételeikhez, italaikhoz felhasználnak. 

   Lássuk hát, milyen visszajelzést kaptam Vikitől - cenzúrázatlanul:
"Elöször is köszönöm, hogy újabb élményekkel gazdagodtam, és részt vehettem a "tanfolyamon", ami eddig számomra ismeretlen volt . 
Szuper volt belelátni hogy hogyan zajlik egy ilyen főzősuli menete. Mindig is vágytam rá, hogy megtapasztaljam milyen a közös főzés és a gasztronómia élmények megosztása, ismeretek, fortélyok elsajátítása. Habár korábban már volt közös "bográcsozós" élményem, de ez annál sokkal többet adott. Mert míg a korábbiban az ember a barátaival csak elbeszélget, eliszogat főzés közben, itt igazán sok apró információt nyerhet és mellette egy nagyon finomat eszik és persze tanul is közben. 

Bár már elég gyakorlottnak érzem magam az ételkészítés területén, mégis nagyszerű volt ezt kicsit közösen átélni és plusz dolgokat, infókat begyűjteni. 
Jó volt a tapasztalatokat megosztani, a különféle főzési technikákat, étel-típusokat, fűszereket, alapanyagokat kicsit mélyebben megismerni. Nagyon tetszett, hogy ennyi átéléssel és szeretettel viszonyulsz az ízek, illatok, a különféle kuturák és azok gasztronómiai hagyományai iránt. 

Remek volt a hangulat és nagyon élveztem azt a lelkesedést, ahogyan a korábbi élményeket, tapasztalokat felidézted egy-két utazásod során a megtapasztalt ízorgiákkal és receptekkel kapcsolatban. Kicsit el is repítettél minket az adott országba, kultúrába és az ízek világába. 

Nagyom finomak voltak az ételek és jó volt a munkamegosztás menete is. Amit kicsit furcsálltam, az az volt, hogy arra számítottam hogy megfőzzük az ételeket és utána egyszerre, fogásonként megesszük vagy végigkóstoljuk őket. Később ezt átértékeltem, mert már maga a leves is olyan laktató és bőséges volt, hogy nem is volt szükség arra, hogy a főételt és desszertet azonnal elfogyasszuk. 
Kedves volt a fogadtatás (vendégpapucs, egy kis nasi, stb.), kicsit bevezettél minket az otthonodba, és így ez a felhőtlen, otthonos hangulat azonnal kialakult. 

Tetszett az is, hogy nagyon szervezett volt minden, mivel az alapanyagokat előre beszerezted és/vagy el- és kikészítetted (gondolok itt a kókusztej és a currypaszta otthoni elkészítésére és pénztárcánkat kímélő megoldására; a kiaggatott receptekre), így különösebb dolgunk nem is volt ezzel kapcsolatban. 

Jó volt végigszagolgatni, kóstolgatni minden alapanyagot (koriander, fekete olajbogyó, currypaszta, mentaszörp), amit korábban még én sem ismertem. 
Összességében nagyon élveztem ezt a pár órát, mert a hangulat és az ételek remek párosa mellett sok mindent tanultunk és új élményekkel gazdagodtunk. 
Másnak is csak ajánlani tudom ,hogy részt vegyen a tanfolyamon, mert szuper élmény!"

Köszönöm Vikinek a kedves és bíztató szavakat! Izgalmas, tartalmas, szórakoztató 4 órát töltöttünk együtt. Mindnyájan gyarapodtunk általa. Még sok ilyet szeretnék! Gyere el Te is!