Van egy ajánlatom számodra, Kedves Olvasó, amit a helyedben én nem utasítanék el! Persze, akaratod ellenére nem kényszeríthetlek semmire, de legalább hallgasd meg!

   Mit szólnál, ha ma este nem rendelnél pizzát? Ehelyett Te a saját két kezeddel önmagad és a társad, családod örömére sütnél egy frankó szalonnás-hagymás-tejfölös lepényt, könnyed, nem fojtós, ropogós tésztával! Megmutatom, mi a titka az elzásziak körében oly népszerű lángon sütött lepénynek - és amiért oda vagyok én is - ha van egy fél órád.

Szinte hallom, ahogy magadban morfondírozol: „Hm, Elzász, Elzász, olyan ismerős, de hol a manóban is keressem a térképen?” Természetesen Franciaországban, annak is az északkeleti csücskében. Azonban nem mindig volt ennyire magától értetődő eme hányatott sorsú régió hovatartozása. Az 1870-ben vívott porosz-francia csatában ugyanis III. Napóleon igencsak elszámította magát, és a serege nem tudta tovább tartani a frontot. Poroszország és az Észak-német Szövetség csapatai legyalulták a vidéket, majd Elzász-Lotaringia néven a Német Birodalom fennhatósága alá vonták. Lakóit borzasztó választás elé állították: maradhatnak a szülőföldjükön, de csak akkor, ha lemondanak francia állampolgárságukról, vagy kitartanak nemzeti hovatartozásuk mellett, ebben az esetben viszont el kell hagyniuk a hazájukat és menni, ki merre lát. Másfél millióból mindössze 150 ezren döntöttek az önkéntes száműzetés mellett, a döntő többség maradt. Közel 40 év után, az I. világháborúból győztesen kikerülő Franciaország 1918-ban kapta vissza a területet a versailles-i békeszerződés rendelkezése értelmében.

Az ide-oda csatolásnak köszönhetően az elzásziak a német nyelv egy változatát beszélik, ami kicsit hasonlít a svájci német dialektushoz. Ma már a népesség csupán 25%-ának az anyanyelve, és az iskolákban úgy oktatják idegen nyelvként, mint nálunk a franciát vagy az angolt. Mindenesetre megmaradhatott az ország hivatalos regionális nyelveinek egyikeként. A német nyelvi behatás hozományaként mindennek több elnevezése van, mint ahogy a régiót magát Alsace-nak hívják franciául, míg elzászi nyelven Elsàss, németül pedig Elsass vagy Elsaß névre „hallgat”.

Ennek fényében már ne lepődjünk meg azon, ha egy utcai lepénysütő előtt sorakozva azt tapasztaljuk, hogy akár tarte flambée-t, akár flammekuechét, akár Flammkuchent kérünk, mindig mindenki ugyanazt kapja, azaz egy szelet elzászi lángolt pitét! Ez utóbbi és a tűzről pattant lepény is „csak” az én fordításom, nem találkoztam még a hivatalos magyar megfelelőjével. A francia eredetije kicsit megtévesztő lehet, ugyanis itt a flambée (lángolt, lánggal megégetett) szó nem a valódi jelentésével szerepel, tehát nem alkohollal történő flambírozást jelent, hanem arra utal, hogy régen kemencében, lángok (flammes) fölött sütötték. Ezért is becézik sokszor röviden csak flammes-nak.

A lángolt pite eredete arra vezethető vissza, hogy vidéken csak minden második vagy harmadik héten sütöttek kenyeret, ami épp ezért egy kisebb ünnepnek számított. Ennek jeléül a cipók előkészítése után megmaradó tésztát vékonyra nyújtották, sűrű, savanykás tejföllel (fromage blanc) és szalonnával beborították, meglocsolták repceolajjal és pár percre betolták a forró kemencébe. Miután kivették, fadeszkára fektették, téglalap alakú szeletekre vágták föl, eltávolították a megfeketedett széleket és mindenki elvehette a neki járó, még forró szeletet. Ahogy hajdanán eleik tették, az elzásziak azóta is kézzel eszik még az éttermekben is. Szakítva a hagyományokkal, néhol kisebb köröket formáznak a tésztából, s úgy szolgálják fel külön tányéron akár az egyszemélyes pizzát, ezáltal lerombolva e kedves régi szokás családias hangulatát.

A fatüzelésű kemencékben közvetlenül a tűz meggyújtása után még túl forró volt a levegő a kenyérsütéshez. Meg kellett várni, hogy elérje a megfelelő hőmérsékletet. Ezt az átmeneti időt használták ki a lepények megsütésére. Az összekotort parázsra csúsztatták a „feltéttel” megrakott tésztát. 2-3 perc a körben nyaldosó lángokban elegendő volt ahhoz, a tészta szélei feketedni kezdjenek, ami azt jelezte, hogy megsült a pite, ki lehet venni!

Hihetetlennek hangzik, de ez a tipikus tájjelegű csemege csak az 1960-as években jelent meg a strasbourgi éttermekben, a pizzériák térhódítását követően. Korábban lehetett vele találkozni egyes vidéki vendéglőben, de jellemzően otthon készített és fogyasztott egyszerű  ételnek számított. Az idegenforgalom fellendülésével egyre népszerűbbé váló lángolt pitét ma már nemcsak a szülőhelyének számító elzászi Kochersbergben, hanem a Rajnán túl is felszolgálják. A moselle-i régióban tejföl helyett tejszínnel kenik meg a tésztát. A stílusosan „Flam’s” névre keresztelt – többek között Párizsban és Lyonban megtelepedő - étteremlánc is erre a közkedvelt harapnivalóra építette imázsát.

A hagyományos szalonnás-hagymás pitének 5 főbb változata ismert, de a pizzához hasonlóan bármit tehetünk rá, amit szemünk-szánk megkíván. Dúsíthatjuk sajttal (pl. a gruyère, a munster kiválóan megfelel erre a célra), gombával a szalonna helyett vagy mellett, de akár desszertként is tálalhatjuk, tejszínnel, almával sütve és Calvadosszal flambírozva. Ó te jó ég, de beleharapnék...

E rövidke ráhangolódás után lássuk a medvét! Feltéve ha van rám még egy fél órád, khm...

Hozzávalók 2 főre:

1 adag tészta, amit mindjárt el is készítünk

20 dkg vékonyra csíkozott húsos szalonna

2 nagy vöröshagyma (kb. 20 dkg)

1 kis pohár tejföl

1 dl sűrű tejszín, 30%-os

1 evőkanál liszt

1 evőkanál olaj (ha van repceolaj kéznél, azt használd!)

Só és bors

Tésztához:

30 dkg liszt

1 db tojás

1 evőkanál olaj

1 csipet só

120 ml víz

Tészta elkészítése:

Öntsük a lisztet mély tálba, keverjük el benne a sót, majd adjuk hozzá a tojást, vékony sugárban csurgatva az olajat és vizet, és gyúrjuk-dagsszuk addig, amíg egy sima, egynemű masszát kapunk. Ehhez a művelethez segítségül hívhatjuk a robotgép dagasztókarjait, így kevésbé fárasztó!

Kerekded cipóvá formázzuk, visszatesszük a tálba és nedves konyharuhával letakarva 1 órát állni hagyjuk.

Az igazi flammkuchen tésztája vékony és ropogós. Ezért nem ajánlanám az élesztős pizzatésztával való helyettesítését. Ne sajnáljuk az időt a tészta elkészítésére, hiszen ez lesz a lelke. Belegyúrhatjuk a saját lelkünket és az összes szeretetünket is - a családunk értékelni fogja. Gyúrni nem kell sokáig, pár perc az egész, és amíg a tészta pihen, előkészülhetünk a feltéttel.

A lepény összeállítása:

Melegítsük elő a sütőt 210 ° C-ra.

Alaposan belisztezett felületen nyújtsuk ki a tésztát, amilyen vékonyra csak tudjuk.

Fektessük pizzakőre vagy ennek híján egy tepsibe.

Hámozzuk meg a hagymát, vágjuk karikára és kevés olajon, alacsony tűzön süssük üvegesre, azaz amíg átlátszó lesz.

Élénk tűzön pirítsik meg a szalonnát.

Egy tálban keverjük össze a tejfölt, a tejszínt, az olajat és a lisztet. Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint, de csak óvatosan, mert a szalonna eleve sós lehet.

Terítsük szét a tejfölös elegyet a tésztán. Rakjuk meg a hagymával és a szalonnával. Figyeljünk arra, hogy a hagyma alól az olajat ne öntsük a tésztára.

15 percre toljuk be a forró sütőbe.

Tippek:

Ha tudunk repceolajat szerezni, használjuk azt, akát az elzászi nagyik, mert igen különleges ízt ad!

Amennyiben hagyományos tepsiben sütjük, süssük a legalsó szinten/álláson.

Ne süssük tovább 15 percnél, mert a tészta hamar megkenyédik!

Miután megkóstoltuk ezt a hagyományos elzászi lepényt, a következő alkalommal reszeljünk a tetejére egy kevés gruyère sajtot vagy pár szelet munstert. A menyország maga! A kalóriákat pedig felejtsük el!!!