FRANKOGASZTRO – franciásan főzni frankó!
FRANKOGASZTRO – itt mindent megtalálsz, amit a francia gasztronómiáról tudni kell! Mondhatnám fellengzősen, és remekül is hangzana, de nem teszem, mert nem igaz. Mindent tudni valamiről nem lehetséges, mert minden, ami minket e kozmoszban körülvesz, akárcsak mi magunk, folyamatosan változik. Ez alól még a franciák kulináris tudománya sem kivétel. És ennek mi csak örülhetünk, hiszen rengeteg felfedezni való ránk ebben az egyedülálló, hihetetlenül sokszínű, érzékszerveket gyönyörködtető ízes-illatos világban. S hogy el ne tévedj, Kedves Olvasóm, kézen fogva vezetlek évszázadokon át, jobbra-balra tekintve, kikacsintunk frankhon lakóinak kedvelt ételeire, italaira, étkezési szokásaira, neves szakácsaik úttörő munkálkodására, konyhatechnikai trükkjeik és titkaik tárházára. Hiszem, hogy végül együtt skandáljuk majd: franciásan főzni frankó!
Egészen kis gyermekként beleszerelmesedtem a francia dalokba, édesanyám előadásában. Mire a gimiben megkezdtem az első osztályt, nem volt kérdés, melyik nyelvet vegyem fel az angol mellé, és menthetetlenül rajongója lettem e dallamos, rafinált nyelnek. A francia tanári diplomával nemcsak grammatikai és pedagógiai ismereteket szereztem, hanem egy életre szóló elköteleződést a francia irodalom és kultúra mellett, nyitottságot és tiszteletet más nemzetek történelme, hagyományai, jellembeli különbözőségeik iránt. Mindezt nyílt terepen is volt alkalmam gyakorolni azalatt a négy év (2005 - 2009) alatt, amit a vendéglátással és folyami utaztatással foglalkozó, francia tulajdonú, strasbourgi központú hajós cégnél töltöttem. Kételyeim – ha egyáltalán voltak - a francia kulináris világ zsenialitását illetően, elpárologtak mind egy szálig.
Jelenlegi munkakörömben – amiről engedelmetekkel rébuszokban beszélnék – folyamatosan zaklatnom kell őket adatgyűjtés céljából, hogy aztán a bekért információk alapján szembesítsem őket a tévedéseikkel, a munkájuk közben elkövetett hibákkal. Ténykedésemet cseppet sem viselik jól, sőt! Előveszik az arrogáns, pökhendi, lekezelő oldalukat, és csalni, füllenteni is lelkiismeret furdalás nélkül képesek, csakhogy védjék az irhájukat. Sokan közületek most azt gondoljátok, ez nem meglepő, hisz ilyenek a franciák. Nincs igazatok. Így is tudnak viselkedni – erre utaltam az „oldal” kifejezéssel -, de mi, magyarok, talán nem? Róluk is, rólunk is sok, zömében negatív vélekedés él és terjeng más országok fiai tudatában.
Persze, persze, minden viccnek a fele igaz, és a haraszt sem zörög, ha nem fújja a szél. Személyes tapasztalatom szerint nagyon is szerethető nép, amennyiben kellő türelemmel és elfogadással fordulunk feléjük.
Ha mindenáron rájuk akarnánk aggatni néhány jelzőt, és sztereotip viselkedési formát, abban megállapodhatunk, hogy a pozitív nacionalizmus talán az európai népek közül rájuk jellemző leginkább. Kívülállóként szemlélve ez, szituációtól függően, korlátoltságnak, faragatlanságnak, beképzeltségnek tűnhet. Nem hajlandóak a francián kívül más nyelven megszólalni és csak néznek rád bután, ha angolul vagy németül kérdezed meg, merre találod az Eiffel-tornyot? Pillantsunk a fejükbe, mire gondolnak ilyenkor! Először is: „Nem veszed észre, hogy ott magasodik balra, a szemedet szúrja ki!” Másodszor pedig: „Igazán megtanulhattál volna néhány szót a nyelvünkön, ha már egyszer eljöttél hozzánk, nehogy már nekünk kelljen hozzád alkalmazkodni, turista barátocskám!” Nekünk is jól esik, ha a hazánkba tévedő látogató veszi a fáradságot, és igyekszik a vendéglátói nyelvén, magyarul megszólalni, még ha gügyögve is. Az idősebb korosztály elvétve, a fiatalok közül egyre többen beszélnek idegen nyelven. Sosem voltak rákényszerítve sem az orosz, sem az angol, sem bármilyen más nyelv tanulására, hiszen nem éltek más nemzetek elnyomása alatt. A francia a világnyelvek egyike, 29 ország, és számos tengeren inneni és túli volt francia gyarmat hivatalos szóbeli és írott kommunikációs eszköze.
Nem meglepő, hogy a leigázó nemzetek táborát gyarapítják, sosem tűrték a rabigát, lázadó, öntudatos természetük nem engedte. Napjainkban is sokszor látjuk a tévében az utcára vonuló idős és fiatal polgárokat a nyugdíjkorhatár emelése ellen, elnökjelöltek, politikusok programjai ellen/mellett vagy akár a Kínában élő ujgurokért tüntetni. Legutóbb, 2012. március 15-én még hozzánk is eljöttek a kormányellenes demokratákkal szimpatizáló forradalmi erők, na de félre a politizálással! Egy párizsi városlátogatásom alkalmával turistatársaimmal mi is belefutottunk egy sztrájk előző napi maradványaiba. Az úttestet, a közeli kis teret, de még a járdaszigeten parkoló autókat is zöld, de már fonnyadt salátalevelek borították. Néhol egy-egy répa sárgállott, paradicsom piroslott. Csak találgatni tudtunk, mi történhetett, mi vagy ki váltotta ki a hexagon (a hatszögre emlékeztető országukat becézik így) lakóinak rosszallását.
Hagyománytiszteletük szintén figyelemreméltó, nagy csinnadrattával emlékeznek meg történelmük sorsfordító pillanatairól, gyakran családostól a szabadba vonulva. Ilyenkor az asztalra is hagyományos ételeik kerülnek. Családszeretőek, kicsit talán túlzottan is befelé élnek. Egy alkalommal rám is pirítottak, miért keresek valakit a munkahelyén a tavaszi tanítási tavaszi szünet idején, hiszen ők ebben az -2 hétben vidékre utaznak a pereputtyal ?! Otthonukba csak régi, jó ismerősöket invitálnak, egyébként szigorúan zárt területek tekintik. Az idegenekkel szemben mindig megtartják a 3 lépés távolságot. Eközben társaságkedvelő nép, szeretnek csevegni, pletykálni, kritizálni, vitatkozni, mindenről van véleményük. S ha mindezt egy könnyű borral öblített, ráérősen elfogyasztott ízletes ebéd, vagy akár egy sietősen felhörpintett kávé és cigi mellett tehetik, egyszerre jó kedélyű, humoros, hangosan nevetgélő, locsifecsiző társasággá szelídülnek. Zárójelben teszem hozzá, hogy a francia filmekben még mindig gyárkémény módjára pöfékelnek…
Aláírom, hogy kicsit rendetlenek, és mondjuk úgy, nem barátjuk a szappan és a víz, (tudom, mert 3 évig takarítottam a lakosztályaikat), annál inkább a szép ruhák és a parfüm! Kíváncsiak, kísérletező kedvűek, és ez az öltözködésükben is megmutatkozik. Stílusuk könnyed, légies, természetes, mindenesetre igazán egyedi; a kendő, stóla nőknél kötelező, legyen akár 40 °C odakint.
Mielőtt felmerülne benned kérdés, miért traktállak franciák viselkedését taglaló kisesszével egy eredetileg a gasztronómiának szentelt oldalon, elárulom, célom megerősíteni vagy megcáfolni azon feltételezés helyénvalóságát, miszerint egy nép mentalitása legteljesebb mértékben a felszolgált ételeikben, azaz a konyhájukban érhető tetten. Kíváncsi vagyok, hogy mindaz a könnyedség, játékosság, kimeríthetetlen fantázia, forradalmi lelkület, szenvedély, külcsínnel elkápráztatni akarás, ami alapjában véve a természetüket jellemzi, valóban visszaköszön-e abban, ahogy az ételeiket készítik, tálalják és fogyasztják.
Ehhez elengedhetetlen a francia gasztronómia ismerete, elméletben és gyakorlatban egyaránt.
Nem kis dolog, hiszen magában foglalja az alapanyagok gondos kiválasztását, az ételek változatos elkészítését, a fogások harmonikus egymásutániságát, valamint a hozzájuk illő italok kiválasztását, a tálak kreatív, étvágygerjesztő, szemet gyönyörködtető díszítését és tálalását.
A francia konyhát világszerte elismerik, olyannyira, hogy még az UNESCO szellemi világörökség listájára is felkerült 2010-ben. De vajon mi ismerjük-e? Tudjuk-e, mi az a különleges érték, amit képvisel? Származik-e előnyünk abból, ha kicsit közelebb merészkedünk hozzá, ha egy apró szeletét életünk részévé tesszük? Hiszem, hogy igen, mindenképpen. Én valamelyest úgy tekintek a különböző nemzetek konyháira, mint a nyelveire. Minél többet ismerek belőlük, annál többnek, gazdagabbnak, teljesebbnek érzem magam. Otthonosabbá és magabiztosabbá válok a világban. Miért ne tanulhatnánk a franciáktól valami újat? Mondjuk azt, hogy ételeinket friss, minőségi alapanyagokból állítsuk elő. Törekedjünk a változatosságra apró fortélyok, egy-egy eddig ismeretlen mártás, fűszer, elkészítési mód bevetésével. És igenis engedjük meg magunknak azt a „luxust”, legalább a hónap első, fizetés utáni hétvégéjén, hogy meginvitáljuk akár a szeretteinket, akár a barátainkat, bontunk egy palack bort, és ráérősen, ahogy a franciák teszik, hosszasan elücsörgünk az asztal mellett jóízűt beszélgetve. A rituális étkezések kiváló eszközei a családi és baráti kötelékek szorosabbra fűzésének, apáról fiúra hagyományozásával a társadalmi kapcsolatok erősítésének. Számunkra is példaértékű lehet.
Remélem meghoztam a kedved egy élménydús kalandozáshoz a franciák kulináris művészetében! Miután, miközben végig galoppozunk a francia konyha időben és térben egyaránt széles tengelyén, átültetjük gyakorlatba is azt a rengeteg tapasztalatot és tudást, amit e nemzet kísérletező kedvű, állandóan újító gasztrotudorai és séfjei nagy-nagy megelégedésünkre ezidáig felhalmoztak. Gyere velem, megmutatom, hogy franciásan főzni frankó!
