cupcake7.jpg

  A férjem, a mázlista, pár éve eljutott a tengeren túlra, Coloradóba, és mivel kíváncsi, mint egy kölyökmedve, minden elébe kerülő ehetőt és ihatót megkóstolt. Egy kiadós cheese steak-től olyan gyomorrontása lett, hogy orvost kellett hívni hozzá. Naivan azt hitte, simán-lazán, büntetlenül megbirkózik az ottani adaggal, ami a mi európai mércénk szerint háromnak felel meg. Ezt a „kis” kellemetlenséget leszámítva azonban nagyon jó emlékeket őriz az amcsi kajákról, egyik kedvence lett a mogyoróvajjal töltött csokoládé, azóta is emlegeti, és reménykedve keresi az itthoni áruházak polcain.

  Ami engem illet, alkalom adtán szívesen elropogtatok egy-két maréknyi sózott földimogyorót. A natúrral már nem vagyok annyira kibékülve, a krémesített változatnak pedig már a gondolatától is sokáig kivert a hideg verejték. Aztán valahonnan került majdnem autentikus mogyoróvajas csoki, és láss csodát, nyomban ledőlt az összes (na jó, a fele) előítéletem, amint az édes-sós páros olvadozni kezdett a nyelvemen. Ezek után, amikor a férjem a közeli hipermarketben már 10 perce epekedve bámulta a mogyoróvajas tégelyeket, és semmilyen érvvel nem lehetett elcsalogatni onnan, beadtam a derekamat, és vettünk egy üveggel, mondván: majd csak jó lesz valamire. Ami annyit tesz, hogy majd én – ki más? - sütök neki valami mogyoróvajasat. Azóta készült belőle keksz (ami nekem is ízlett), kentük már gofrira, palacsintába (ezekből nekem elég volt egy harapás), de még mindig van belőle egy jó adag. És mivel nem szeretem, ha félig üres üvegek kallódnak a hűtőben, ma végre kifundáltam, hogyan végezzek az utolsó adaggal: kakaós tésztába burkolva fogja végezni egy kávés csészében, hirtelen halállal. Igen, pontosan arról az elkényelmesedett, rohanó világunkban mostanában felkapott bögrés sütiről (cup cake, mug cake és társaik) van itt szó kérem, ami kutyulással együtt 5 perc alatt kész, és fél perc alatt nyom nélkül eltüntethető, melegen, langyosan vagy hidegen, attól függ, kinek mennyire szőrös a nyelve no meg a torka. :-) Alapjáraton nem vagyok a mikrohullámúban sütés-főzés híve, de amikor a konyhában már reggel 35 fok van, valahogy nem akarózik begyújtani a sütőt.

   A tészta annál több felé osztható, minél kisebb csészét szeretnél használni a sütéshez. Az én kedvenc kávés csészém nincs 1 decis sem, ezért elég volt 3 teáskanálnyi massza, hogy kitöltse a csésze jó felét. Ja igen, fontos, hogy ne merjük tele a bögrét a nyers tésztával, mert sülés közben a duplájára fog nőni, mint a tüdő, kidagad a fazékból. Kipróbáltam másfél decis csészében is, amit háromnegyedig töltöttem tésztával - kíváncsi voltam mennyivel növekszik a sülési idő. „High” fokozatra állítottam a gépezetet, az időzítőt beállítottam 1 percre, és a start gomb megnyomása után rátapadtam a mikro ablakára, hogy lássam a csodát. Pár másodperc elteltével a massza rohamos sebességgel elkezdett kiemelkedni a bögrécskéből, egy pillanatig azt hittem leborul vagy szétfolyik majd, de nem, szilárdan megállt, nem nőtt tovább. Mivel nem vagyok szakértője a mikrohullámok hatásának a nyers tojásos tésztára, a biztonság kedvéért rászámoltam még 15 másodpercet, hogy biztosan megsüljön minden, aminek meg kell. Ezután tűpróbát végeztem, de mivel nem maradt ragacsos massza a fogvájón, kivettem a sütit, kiborítottam egy kis tányérra és hosszában kettévágtam, hogy biztosan lássam, mindenhol átsült. Át. Ezt igazolta a kóstolás is! Ilyen pihe-puha tésztát talán még soha nem sikerült hagyományos sütőben készítenem… És mindezt kevesebb, mint 1 perc alatt! 

  Használhatsz nagyobb csészét, sőt akár 3,5 decis bögrét is. Csak arra ügyelj, hogy minél nagyobb a bögre, annál több idő kell a sütéshez! A mikró teljesítménye is befolyásolhatja a sütés időtartamát. Ha nem vagy biztos benne, hogy átsült a tészta, szúrj bele egy fogpiszkát vagy kést és ha ragacsos lesz, tedd még vissza néhány másodpercre.

  És ne ess kétségbe, nem kell lemondanod erről a hipp-hopp nyalánkságról, ha nincs otthon mogyoróvaj, vagy nem szereted, hiszen mogyorókrémmel (nutella) is ugyanolyan hibátlanul működik, természetesen kevesebb cukor hozzáadásával. De keverhetsz az alaptésztához darált diót, mogyorót, csokoládé darabkákat, smarties-t, reszelt almát, ízesítheted fahéjjal, mézeskalács fűszerrel, nyakon öntheted pudinggal, vagy amihez épp kedved szottyan. És ha esetleg van elfekvőben egy doboz jégkrém a fagyasztóban, vagy legalább egy kis tejszínhab, mindenképp vedd elő, és koronázd meg vele a süleményt! Amennyiben diétázol, nagyon gyorsan felejtsd el ezt a sütit, vagy egyél meg egyet (de könyörgöm, lelkifurdalás nélkül!) és irány az edzőterem! :-)

cupcake3.jpg

Hozzávalók 4 kicsi kávés csészére:

  •                      4  evőkanál liszt
  •                      1 mokkáskanál sütőpor
  •                      3  csapott evőkanál porcukor
  •                      2  evőkanál kakaópor
  •                      csipet só
  •                      csipet vaníliás cukor
  •                      1 tojás
  •                      4  evőkanál tej
  •                      1 teáskanálnyi olvasztott vaj vagy 1 evőkanál olaj
  •                      4 teáskanál mogyoróvaj

 

Elkészítés:

  Az egyszerűség kedvéért sokan abban a bögrében keverik össze az alapanyagokat, amiben aztán beteszik sülni. Én azt mondom, célszerű egy külön tálkában összekeverni a hozzávalókat, és utána átkanalazni a  csészékbe (vagy a bögrébe, ha egyedül vagy és a torkos fajtából) a tésztát, mert így biztos, hogy nem marad leragadt liszt, tojás stb. a csésze alján és sütés után könnyebben kicsusszan majd belőle. 

1. A lisztet jól keverd el a sütőporral, a porcukorral, a kakaóporral, csipet sóval és vaníliás cukorral.

2. Majd add hozzá az elkavart tojást, a tejet, és kutyuld össze alaposan.

3. Olvaszd meg a vajat, add azt is a tésztához. Ezután jöhet a mogyoróval. Jól keverd ki! 

4. A masszát átöntöd a csészékbe, amiket bepakolsz a mikrohullámú sütőbe. Erős fokozatra állítod, megnyomod a start gombot, visszaszámlálás indul, 1 perc! Légy résen, mert a sütéshez szükséges idő a csésze nagyságától és a mikró teljesítményétől függ! Tehát figyeld, hogy mikor kezd feljönni a tészta. Onnan még 20-30 másodpercet adj neki és kész, ki is veheted!

5. Tálald gusztusod szerint: csusszantsd ki egy kis tányérra, vagy eheted egyenesen a bögréből is. Azonban semmiképp se feledkezz el megkínálni némi fagyival, tejszínhabbal vagy pudinggal! Ha már egyszer lúd, legyen kövér! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://frankogasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr86575605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása