cous a nyerő.jpg  Amikor felajánlottam a főzésben-sütésben járatlan kolléganőmnek, hogy a konyhámban, a jelenlétemmel biztonságot adva készítsük el együtt azt a három brazil specialitást, amit a dél-amerikai államban töltött néhány év során a legszívesebben kóstolgatott, a sajtos puffancs és a szardellás paprika salsa mellett, de inkább előtt, a São Paulo-i cuscuzt választotta. A háznál, ahol lakott, az egyik rabszolganő készítette neki gyakran ezt az igen mutatós tortaszerű nemzeti ételt, amit képes volt akár álló héten keresztül is enni ebéd és vacsora gyanánt. Ha nem teszünk bele gyorsan romló „alkatrészeket”, nem kell aggódnunk amiatt, hogy családunk nem bír el egy-két nap alatt ezzel a kiadós, laktató kuskusszal.

    Első hallásra azt gondoltam, hogy biztosan a mára már a magyar köztudatban és konyhákban sem ismeretlen sodort búzadaráról van szó, de tévedtem! Finomra őrölt kukoricadara adja az alapot, amihez ízlésünknek megfelelően keverhetünk párolt zöldségeket, tengeri herkentyűket, főtt tojást és amit a fantáziánk elbír. São Paulóban is minden háznál másként készítik. Ez a gazdag „kásatorta” hihetetlen távlatokat nyitott meg előttem a kukoricadara felhasználását illetően. Eleddig csupán kétféle változata szerepelt nálunk az étlapon: hideg vagy meleg tejbe szaggatva kanalaztuk, vagy pirított hagymával, brindzával / juhtúróval megrakva, jó szaftosra hagyva a sütőben összesütöttem és úgy ettük. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki csak egy kicsit szereti a kukoricakását.

 

Tippek:

 

Az alábbi recept hozzávalói szabadon variálhatók, a nálunk beszerezhetetlen vagy drága elemek helyettesíthetőek olcsóbb „társaikkal”. Mi például a „palmito” helyett beleaprítottunk egy konzerv articsókát, tojást nem tettünk hozzá, helyette szardellafilével és kaliforniai paprikával díszítettük. Konzervzöldségek helyett használhatunk párolt zöldségeket, kukoricát, borsót, répát is.

A paradicsomnak azért ajánlott a magját eltávolítani, hogy ne eresszen levet. Ne dobjuk el a kivájt magos részt, tegyük hűtőbe és használjuk fel más ételekhez, akár vajas kenyér mellé!

Az olajos szardíniát vagy szardellát csöpögtessük le az olajtól, és ha szükséges, távolítsuk el a gerincét.

Mandiókalisztet bioboltokban, Pesten a Culinarisban, Ázsia Bt.-ben lehet kapni.

 

 

Hozzávalók kb. 12 főre:

 

A bögre 2,5 dl-es.

 

½ bögre olívaolaj

10 paradicsom (8 kimagozva, felkockázva, 2 karikára vágva díszítésnek)

2 kaliforniai paprika (1 zöld és 1 sárga) kis kockákra aprítva

1 doboz palmito (vagy bambuszrügy, vagy articsóka)

3 főtt tojás

2 doboz szardíniafilé

1 doboz konzerv zöldborsó

1nagy csokor felaprított petrezselyem

6 szárnyas húsleves sűrítmény

4 bögre kukoricadara

2 evőkanál mandiókaliszt

1 aprított pirospaprika vagy paprikaszósz

 

Elkészítés:

 

  1. Kibéleljük a tortaformát az alján és az oldalán a díszítésre szánt alapanyagokkal (paradicsomkarikák, tojáskarikák, szardínia)
  2. Egy jó mély lábasban felmelegítjük az olajat, megpároljuk benne a kockázott paradicsomot és a kaliforniai paprikát;
  3. Hozzáadjuk a palmitót, a tojást, a szardíniafilét, a lecsöpögtetett zöldborsót, a petrezselymet;
  4. A húsleves sűrítményeket felöntjük a 4 bögrényi vízzel és összeforraljuk, majd a zöldséges keverékhez öntjük és pár percig együtt forraljuk;
  5. Apránként, folyamatos keverés mellett, lassú tűzön melegítve hozzáadjuk a kukoricadarát é a mandiókalisztet, addig keverjük, amíg a kukoricadara megpuhul és a massza teljesen összeáll. Ha még nem puha a dara, de már nagyon elfőtte a levét, és kezdene odakapni, pótoljuk a vizet!
  6. Egyenletesen eloszlatjuk a masszát az előkészített formában és enyhén lenyomkodjuk, így tömörítve;
  7. Kicsit hagyjuk hűlni, majd kifordítjuk egy lapos tányérra és máris szelhetjük;
  8. A maradékot hűtőben tároljuk, és fogyasztás előtt mikrohullámú sütőben 1-2 perc alatt a szeleteket átmelegítjük. Hidegen is finom!

 

 

 

 

Címkék: brazil

A bejegyzés trackback címe:

https://frankogasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr344671800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása